kedd, szeptember 23Ingatlan tippek amik pénzt hoznak

Ingatlanos vagy magáneladás? Piszkos trükkök és titkok

Amikor összeházasodtunk a feleségemmel és az első gyerekünket terveztük, akkor körbekérdeztük az ismerősöket hogy kit válasszunk szülésznek, és hogy melyik kórházban érdemes szülni. A válaszokból több évadnyi horror sorozatot forgathattunk volna: „az egy mészárszék”, „a barátnőmnek rosszul adták be az érzéstelenítőt, hónapokig migrénje volt”, „a doki be sem ért a szülésre, Görögországban nyaralt”, „ismerősőm majdnem elvérzett a szülés közben”. De azért csak választottunk egy szülésznőt és egy kórházat. Miért mondom ezt el? Mert az ember így működik, a negatív, megdöbbentő történeteket szeretjük, azt meséljük, arról beszélünk. Ha ingatlan eladás kerül szóba, akkor is.

Ingatlanos a mumus vagy ingatlanos a szuperhős

Minden embernek van ingatlanos története. Kérdezz meg bárkit, el fogja mondani hogy az X nagy hálózattal vagy az Y ingatlanossal milyen szörnyű tapasztalata volt az egyik ismerősének vagy barátjának. „Lehúzták 2 millióra a semmiért!”, „Áron alul adták el a haverom lakását”, „Semmit sem csináltak, aztán amikor eladtam, jelentkeztek a jutalékért” – és így tovább. Biztos hogy van alapja a történeteknek, ezt nem vitatom.. És azt sem vitatom, hogy sok esetben az ember saját maga is el tudja adni az ingatlanát, ha éppen olyan a piac. Ahogy a szülésnél is lehet otthon is szülni, úgy ingatlant is lehet eladni. És sikerülhet is, HA MINDEN JÓL MEGY! És ez a kulcs…

Ha minden jól megy

Vannak sima eladások. Két hete volt egy hideghívásom, egy ügyfél kétszobás lakást rakott ki aznap az ingatlan.com-ra. Felhívtam, beszéltünk. Abban maradtunk, hogy megpróbálja egyedül eladni. Adtam neki pár jó tanácsot – elvégre én napi 8 órát ezzel foglalkozom, tudtam újat mondani neki. Azt is megkérdeztem hogy hogyan lépne tovább. 2-3 szobás családi házat keresett. Eltelt egy hét, és ismét felhívtam.

„Képzelje, eladtam a lakást, és már meg is vettem a családi házat!” Azt nyilván mindenki tudja aki idén csak egyszer is megnyitotta a Facebook hírfolyamát, hogy nagyon komoly vevői piac van most. Tényleg sok vevő van, van pénzük is – hogy miért arról az ingatlanpiac Kecskemét 2025 cikkben írok -, ingatlan viszont kevés van a piacon. Ez teljesen természetes, mint minden piac, az ingatlanpiac is ciklusosan működik. Most vevői piac van, aztán meg eladói piac lesz.

Minden jól ment? Eddig igen. De még nincs vége.

Lakás és ház eladás magán úton, irány az ingatlan.com

Ha nem megy minden jól, az ingatlanos közbelép?

A legtöbb jó magyar ember azt gondolja, hogy ha kézbe csapunk, akkor már tuti az eladás. Aztán kiderül, hogy szuper vevőnk csak 5 millióval kevesebb hitelt kaphat, mert van egy hitelkártyája, aminek a teljes hitelkeretét hitelként tekinti a bank, akkor is ha egy forintot sem használt fel belőle. Az eladó ezt nem tudta, és az 1 és 2 millióval kevesebbet ajánló potenciális vevőt meg már rég elhajtotta mire ez kiderült. Ők már be is vásároltak, máshol.

De eladónk már lefoglalózott egy nagyobb lakást, ami alkalmi vétel. Ha nem fizet, ott elbukja a foglalót. Elérkezett az a pillanat, hogy segítségre van szüksége, és megpróbál ingatlanost keresni. A jó hír, hogy gyorsan talál egyet. A rossz, hogy utólag az ingatlanos sem tud segíteni… A történet vége borítékolhatóan bukta. Jobb esetben csak pár százezres, rosszabb esetben milliós.

De a történet folytatódhat úgy is, hogy a szuper vevőnk talál egy másik szuper lakást, ugyanazokkal a paraméterekkel, 2 millióval olcsóbban. Miután kézbe csaptak. Jön a telefon:

Mégsem kell a lakás.

Megkérdezhetem miért?

Találtunk egy ugyanilyet 2 millióval olcsóbban a szomszéd lépcsőházban.

De hát kézbe csaptunk, azt mondta hogy megveszi az én lakásomat?

Sajnálom, de miért fizetnék többet magának, ha megkapom olcsóbban?

Eladónknak nem sok választása maradt. Leviheti az árat és bukik 2 milliót, vagy kereshet új vevőt a lakására – amiről már kiderült hogy a piaci ára 2 millióval alacsonyabb mint amit ő gondolt. Azt tudnod kell, hogy ha egy lakást árában hirdetsz meg, akkor két héten belül biztos hogy érkezik rá érdeklődő, és valószínűleg kapsz ajánlatot is – lehet hogy nem az irányárra, de kapsz. Két hét után az ingatlanod „elfárad” a piacon. Az aktív keresők már mind látták, minden hirdetésedet tovább görgetik. A keresők másik nagy csoportjához pedig – akik nem böngésznek mert nem érnek rá, hanem ingatlanost bíznak meg, mint a legtöbb befektető és készpénzes vevő – el sem jutott a hirdetésed. És nem is fog. Nehezített pályára kerülsz, egyre nehezebb lesz eladnod az ingatlant. Persze még itt is van megoldás, egy jó ingatlanos tudja mit kell tenni…

Túl jól megy, mégis bukta

Simán lehet hogy minden jól meg, van három vevőd, egymásra licitálnak, aztán a legmagasabb árat ajánló meg is veszi. Ügyvéd, adásvétel, fizetés, birtokbaadás.

Új tulajunk úgy dönt felújít, elkezdi szétverni a házat. Szóban azt az információt kapta, hogy egy tégla házat vett. Persze hogy tégla, a vak is látja. Eladónk befektetésnek vette 5 éve, már akkos is tégla volt. Nos, az új tulajdonos szembesül vele, hogy a fal nem tégla, hanem vegyes falazat, vagy esetleg még rosszabb, szilikát. Ha az eladónk ingatlanoson keresztül vette az ingatlant, akkor van műszaki adatlapja, amin szerepel hogy tégla építésű a ház. Ha nincs ilyenje, akkor ő viszi el a balhét. A vevő visszalép, pénz vissza, eladónak van egy szilikát háza amit olcsón vett meg magánba. Minden elkerülhető lett volna egy jó ingatlanossal…

Jé, vannak bűnőzök is ebben az országban?

Rosszindulató érdeklődők, ingatlanturisták és egyéb fajok

Hajlamosak vagyunk az embereket külsőjük, stílusuk vagy akár csak megnyerő hangjuk alapján megítélni. Megtörtént eset. Budapest elit környékén több százmilliós ingatlant hirdetett meg eladónk az ingatlan.com-on. Szépen kirakta a táblát, hogy minenki lássa, az ingatlan eladó. Nyilván lecsaptak rá az ingatlanosok, hivogatták hogy adja be, jobban jár. Nem, ő ügyes és eladott már több lakást is, ezzel is megbírkózik.

Február lévén eladónk szokásos családi síelésére ment, ahol a második napon hívást kapott. Egy megnyerő férfi hang közölte, hogy szeretné megvenni az ingatlanát, tudja is hogy hol van, nagyon tetszik neki a környék és oda szeretne költözni.

Mikor tudnám megnézni?

Hát az az igazság hogy csak jövő héten.

Nekem sürgős lenne, nem lehetne holnap?

Sajnos nem, éppen síelek, csak jövő héten leszek otthon.

Egy héttel később naiv eladónk hazaérkezett a síelésből, és csodálkozva tapasztalta, hogy eltűnt az Eladó tábla a kerítésről. Kicsit furcsállotta, ki lopna el egy Eladó táblát? Aztán ahogy belépett a lakásba szembesült vele, hogy kipakolták. Bútorok, műszaki cikkek, értékek, festmények mintegy 100 M ft értékben.

Pánik, telefonálgatás, szomszédok körbekérdezgetése. Megjelenik a közvetlen szomszéd:

Látom sikerült eladni a házat, nagyon körülünk. Kedves az új szomszéd, itt volt amikor a költöztetők elvitték a cuccaitokat.

Minek nekem ingatlanos?

Nem tudom, lehet hogy neked nem kell. Autószerelő sem kell mindenkinek, van aki kicseréli az autójában az olajat saját maga. Sokkal olcsóbb. Az ingatlanos egy profi szakember, aki hetente ad el annyi ingatlant mint egy átlagember egész életében. Követi a változásokat, követi a piacot, tudja mit keresnek a vevők, milyen vevők vannak, azokat hol lehet elérni. Ez a szakmája.

És akkor hadd mondjak valami újat: az ingatlanközvetítés egy kényelmi szolgáltatás! Ha valaki eladóként nem akar azzal foglalkozni, hogy a vevője miért nem kapta meg a hitelt, vagy hogy elkérje a személyi igazolványt mindenkitől akit beenged a lakásába – és ez csak két példa -, akkor megbíz egy jó ingatlanost. A jó ingatlanos megmondja neki hogy mennyiért keltek el a hasonló lakások a környéket az utóbbi időben, megkérdezi hogy milyen vevőket hozzon, gondoskodik róla hogy ha az ingatlanos vevője ajánlatot tesz és visszalép, az pénzbe kerüljön neki és így tovább…

Vevőként nem ingatlanost megbízni pedig egyesen értelmetlen. Az ember napi 2-3 órát böngészi a hirdetési oldalakat, telefonálgat, megnéz lakásokat amik eleve nem jók neki, de ez mindig csak a helyszínen derül ki. Az emberek hajlamosak az idejüket lebecsülni, pedig igazából az idő az egyetlen erőforrás ami nem pótolható…

Ha szükséged van egy jó ingatlanosra, lakást, házat adnál el vagy keresel Budapesten vagy Kecskeméten és környékén, akkor hívj fel még ma!